Szűcs Réka második szezonját tölti a Nemzeti Kosárlabda Akadémián gyógytornászként, illetve fizioterapeutaként, jelenleg fiú vonalon az U21, U19 és U16-os csapatok mellett dolgozik, emellett központunk igen sokszínű tagjaként a munkája és tanulmányai mellett még az irodalomra, írásra is nagy hangsúlyt fektet. Ismerjétek meg Szűcs Rékát!
- Miért döntöttél úgy, hogy gyógytornász leszel?
- A gyógytornász szakmát azért választottam, mert mindig is vonzott, hogy embereken segíthetek, és hogy a munkámnak kézzelfogható, pozitív eredménye van mások életében. A sport és a mozgás gyerekkorom óta fontos része az életemnek, így természetesnek éreztem, hogy olyan hivatást válasszak, amely ötvözi ezeket a szenvedélyeket. A leginspirálóbb része a munkámnak az, hogy láthatom, hogyan fejlődnek a sportolók – nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is – a rehabilitáció során. Számomra a legnagyobb öröm, amikor valakit visszasegíthetek oda, ahol lenni szeretne: fájdalommentesen, magabiztosan, újra a pályán. Természetesen a kihívások is hozzátartoznak a munkához. Néha türelmet kell tanítani – mind a sportolóknak, mind magamnak –, hiszen a gyógyulás nem mindig lineáris folyamat, de pont ezek a nehéz pillanatok azok, amelyek után a sikerélmény még édesebb.
- Tudsz esetleg olyan esetet, élményt említeni, ami szakmailag fontos számodra, illetve büszke vagy rá?
- A srácokkal általában nagy élmény dolgozni, mert mindig üde színfoltot hoznak a munkanapomba egy-egy kedves szóval, vagy egy jó poénnal. Nem tudnék és nem is szeretnék egyetlen esetet kiemelni, mert minden sportoló sikeres rehabilitációja ugyanolyan fontos és különleges számomra. Mindenki keményen dolgozott, hogy a lehető legjobb állapotban térjen vissza, és ezek az eredmények egyformán büszkeséggel töltenek el. Emlékezetes volt a közös munka Szita Marci bokasérülésénél, vagy Emelieze Ágoston és Mucha Berci sikeres térdműtét utáni rehabilitációjánál is. Szintén kiemelkedő közös élmények voltak Török-Papp Baduval, illetve Pavlik Beni, Szalontai Máté és Hirth Bálint visszatérései. Idén pedig Fonyó Botival dolgoztunk együtt egy bokasérülés miatt, amely során sokat nevettünk, de természetesen rengeteg munkát is belefektettünk. Különleges élményekben sem volt szegény ez az elmúlt másfél év. Az idei szezonkezdéskor az U21-es StartUp tornán hajnalig tartó Among Us maratont rendeztünk a fiúkkal, vagy az olaszországi utak, amelyeken az U18-as és U16-os csapattal vehettem részt, ahol nemcsak a városnézés, hanem a közös pizzázások és vicces pillanatok is emlékezetessé tették az utakat. Amikor rosszabb napom van, vagy fáradtabb vagyok, akkor sem restek jönni és feldobni valamivel a kedvemet. Például örökké emlékezetes marad számomra, amikor az U16-os srácok a döntő utáni vacsorán a legcsípősebb burgert próbálták ki, majd tejért rollereztek a benzinkútra. Hatalmas öröm volt továbbá együtt ünnepelni az U18-as csapattal a bajnoki cím megszerzését - ez volt itt számomra az első bajnoki cím–, az összetartozás és az a közös sikerélmény örökké emlékezetes marad számomra. Ezek a pillanatok, a közös munka és a kölcsönös bizalom az, amiért annyira szeretem ezt csinálni. Hálás vagyok, hogy megismerhettem ezeket a fiatalokat, mert úgy érzem, hogy nélkülük sokkal szegényebb lenne az életem, és büszkeséggel tölt el, hogy a részese lehetek ennek a különleges csapatnak.
- Mik a terveid idénre?
- Idén a legnagyobb terveim között szerepel, hogy még mélyebben belemerüljek a sportolók rehabilitációjának finomhangolásába, és fejlesszem azokat a módszereket, amelyek a legjobban segítenek a gyors és tartós felépülésben. Szeretnék egyre több tudományos alapú és innovatív technológiát is integrálni a munkámba, hogy minél hatékonyabban támogathassam a sportolók visszatérését. Jelenleg másodéves doktorandusz hallgató vagyok, így májusban vár rám még egy komplex vizsga, amelyet kutatásmódszertan, valamint sportfizioterápia témakörökből fogok letenni, emellett hamarosan befejezem az erőnléti edző képzést is Budapesten.
- Hogy tudsz kikapcsolódni, mivel töltöd a szabadidődet?
- A szabadidőm sajnos elég korlátozott, de a srácokkal töltött közös élmények, beszélgetések és vicces pillanatok mindig feltöltenek. Amikor mégis otthon vagyok, szeretek elmerülni egy jó sorozatban vagy filmben, kirándulni a természetben, vagy egyszerűen leülni egy jó könyvvel.
A legjobb barátnőm ugyan messze lakik tőlem, de az egyik közös szenvedélyünk a Forma-1, amire immáron harmadik éve járunk ki. Ez a rajongásom már gyerekkorom óta tart: ha futamhétvége van, nincs olyan, hogy kihagyjak egy szabadedzést vagy időmérőt, legyen az hajnalban vagy akár késő este. Ilyenkor nagy lelkesedéssel szurkolok a kedvenc versenyzőmnek, Max Verstappennek, aki már a karrierje elején belopta magát a szívembe a sport iránti szenvedélyével, kitartásával és elszántságával. Ha pedig hazautazhatok a családomhoz, mert éppen szabad hétvége van, az számomra kikapcsolódás, ilyenkor általában az egyéves keresztfiammal, Milánnal játszok és vigyázok rá, vagy a kutyámmal, Pogival és a cicámmal, Mazsival töltök időt a szeretteim mellett.
- A központ munkáját nemcsak gyógytornászként segíted, hanem sokszor szövegeket, cikkeket is írsz. Honnan jött az érdeklődés a szövegírás iránt?
- Már kiskoromtól kezdve nagyon szerettem a könyveket, a különböző történeteket és az irodalmat. Gimis koromban humán szakos tagozatra jártam, ahol még inkább megszerettem a klasszikus műveket, és már akkor is volt egyfajta érzékem az íráshoz és a fogalmazáshoz. Ha olyan témáról kell írnom, ami közel áll hozzám, könnyen jön az ihlet, és hosszabban is szívesen írok. Egy vicces példa: érettségin nálunk még volt érvelés feladat, és az idő múlásáról kellett írni "Az idő a miénk" címmel. Annyira belelendültem, hogy egy óra alatt kilenc oldalt írtam.
